Tegyünk félre nyugdíjra, vagy úgysem leszünk nyugdíjasok?

Az utóbbi időben egy régi-új sztereotípia ütötte fel a fejét. Ennek a lényege, hogy sokan azért nem tesznek félre nyugdíjra, mert úgy gondolják, hogy nem lesz rá szükségük. Ez két okra vezethető vissza, vagy azt gondoljuk, hogy az emelkedő nyugdíjkorhatár miatt nem leszünk nyugdíjasok, és/vagy meghalunk mielőtt ezt a kort elérnénk. Járjunk utána!

A várható életkor

Azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy jelenleg 65 év a nyugdíjkorhatár. Természetesen ez az évek folyamán valüszínúleg növekedni fog. Az átlagos életkor pedig a KSH 2015-ös adatai szerint 79-80 évre tehető. Ez azt jelenti, hogy egy statisztikai átlagnak számító ember 15 évet tölt nyugdíjban. Az átlag életkorban azonban benne vannak azok is aki, ideje korán meghaltak, és azok is akik jóval túlélik a 80 évet.

Most akkor mi tévők legyünk? Honnan tudjuk, hogy mi leszünk-e nyugdíjasok vagy sem? És ha leszünk, akkor mennyi ideig? A megoldás egyszerű.

Mindenképp gyűjtsünk idős korunkra, mert a pénz nem vész el!

Az első indok az állítás mellett, hogy mi történik, ha mégis megéljük a nyugdíjas kort? Ha nem gyűjtöttünk pénzt, és mégis nyugdíjba vonulunk, akkor bizony cudar évek elé nézhetünk.

Ha valami miatt mégsem mennénk nyugdíjba, a pénzünk akkor sem veszik kárba. Válasszuk bármelyiket is az önkéntes nyugdíjpénztár, NYESZ számla, nyugdíjbiztosítás hármas közül, a pénz a családunkra száll. Sőt, mindhárom nyugdíj megtakarításban összegyűlt pénz adómentesen kerül a kedvezményezettekre, így nincs egyetlen érv sem amellett, hogy ne tegyünk félre idős korunkra. De mennyi pénzre lesz szükségünk?

Tervezzünk tudatosan!

A nyugdíj megtakarítás nagyságát elég nehéz pontosan meghatározni. Ugyanis, nem csak az számít, hogy várhatólag mennyi évet töltünk nyugdíjban. Emellett ki kell választani hogy melyik nyugdíj megtakarítást választjuk? Mennyi időnk van hátra a nyugdíjig? Milyen befektetési portfóliót választunk? Nem is beszélve arról, hogy a pénztárcánk mit bír el.

Röviden azt megbeszéltük, hogy mindenképp érdemes a nyugdíjra megtakarítani, hiszen a pénz semmiképpen nem veszik el. De ahogy látjuk, számos olyan kérdésre kell megfelelő választ adni, amely nélkül nem tudunk felelősen dönteni. Éppen ezért érdemes egy tapasztalt szakember segítségét kérni, aki elmagyarázza ezeket a kérdéseket, és segít kiválasztani az ideális megoldást. Jelentkezz nálunk! Felkeressünk, és szakemberünk mindenben a segítségedre lesz, és nyugodtan várhatod majd a nyugdíjas éveket.