Babaváró hitel

Alapjában ez a támogatás azért jött létre, hogy a fiatal, alakuló családokat támogassa, illetve hogy a külföldön dolgozó fiatalokat hazacsábítsa. Ezért a 18 és 40 év közötti hölgyek igényelhetik ezt a hitelt. Ezen felül az alábbi kritériumoknak kell teljesülnie:

  • Csak a 2019. július elseje után születik 1, 2, 3 vagy több gyermeked. Azon gyermekeid, akik már Veled vannak, nem jogosítanak fel a támogatásra.
  • Ne szerepelj a KHR listán, ezt korábban BAR listának hívták. Egyikőtöknek se legyen tartozása a NAV felé.
  • Kizáró ok a büntetett előélet
  • Elnézést a megfogalmazásért, de hogyha meddő valamelyik tagja a házaspárnak, az szintén kizáró ok.
  • A házaspár egyik tagja legalább 3 éve TB jogosult, vagy felsőoktatásban vesz részt
  • Vállalni kell, hogy a születendő gyermekek nagy korukig a saját háztartásban élnek majd.

Milyen előnyei vannak?

A maximálisan igényelhető összeg az 10 millió forint, amelynek a felhasználására nincsen megkötés. A havi törlesztés semmiképpen nem csúszhat 50 ezer forint fölé. Ráadásul kamatmentes a hitel. További előny, hogy az első gyermek születése után 3 évig nem kell törleszteni. A második gyermek megszületésekor ugyanez történik, csak a tartozásunk 30%-át elengedi pluszban az állam. A harmadik gyermek megérkezésekor pedig a teljes tartozásunkat kifizeti helyettünk az állam.